2014. május 10., szombat

Citromos-kókuszos mendiant

A csokoládé a szenvedélyem, nemcsak a kóstolása, hanem az utóbbi félévben a bonbonok készítése is  rabul ejtett. Így nem meglepő, hogy Joanne Harris Chocolat című könyve magával ragadott, így készült a könyvben megemlített mendiant, azaz nálunk csokoládétallérként nevezett francia édesség. Keksz nagyságú korongok ét-; tej vagy fehér csokoládéból. Az eredeti francia recept után citromos-kókuszos változatot találtam ki,  amely jól illik a 70%-os belga étcsokoládé kesernyés ízéhez.

Köszönet Andinak, aki a legjobb időpontban adta a kezembe a Csokoládé című könyvet!

Hozzávalók:
15 dkg min. 50 % -os étcsokoládé
1 citrom reszelt héja
kókuszreszelék

Elkészítés:
Az étcsokoládé pasztillát gőz fölött egy edényben 50 fokra felmelegítettem, majd a  forró csokoládét gránitlapra öntöttem. A csokit egy spakli segítségével folyamatos mozgatással lehűtöttem 31 fokra, majd az edénybe visszatéve frissen reszelt citromhéjjal ízesítettem. Végül kis halmokat készítettem az alufóliázott tálcára. Majd díszítés után, a tallérokat 30 percre a hűtőbe tettem.

Természetesen van egy könnyebb verzió is, hiszen nem mindenkinek van otthon gránitlapja és maghőmérője a temperáláshoz. A csokoládét apróra vágjuk és egy porcelán tálkában a mikróban felolvasztjuk, majd citromhéjat reszelünk bele. Egy tálcára alufóliát teszünk és nagyon vékonyan egy kis olívaolajjal megkenjük. Egy evőkanál segítségével kis halmokat teszünk, majd  a csokoládé tallérok tetejét tetszés szerint megszórjuk citromhéjjal és kókuszreszelékkel. Az elkészült tallérokat tálcán mélyhűtőbe tesszük és tizenöt perc után fogyasztható is.

Tálalásként ajánlom hozzá a Csokoládé című filmet!

Jó nassolást!

2014. április 24., csütörtök

Kolbászos rizzsel töltött gombafejek

 A gombából sohasem elég, hiszen könnyen megemészthető fehérje forrás és az íze is finom, ha jól van elkészítve. Egyik hétvégén hazalátogattam a szüleimhez a Bükkbe. A falusi vendégszeretet nagyon híres, pláne ha az embernek az egy szem lánya látogat haza. Édesanyám ezekkel az isteni gombafejekkel várt, amik oly laktatóak, hogy a saláta köret el sem fogyott. A gombafejek titka, hogy egy kis füstölt házi parasztkolbász is került bele, mondván legyen már egy kis pikáns íze. Igaz a mondás, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon, hiszen a szülői szeretet nem pótolhatja semmi sem.

Hozzávalók:
5 dkg előfőzött rizs
500 g  csiperke gomba
6 ek. tejföl
3 szál újhagyma
10 dkg füstölt kolbász
oregánó, só
pár szál petrezselyemlevél
3 dkg sajt

Elkészítés:
A gombafejeket megpucoljuk és a füstölt kolbászt, a petrezselymet, az újhagymát apróra vágjuk. A rizst előfőzzük, majd hozzáadjuk a kolbászt, az újhagymát, a petrezselymet, az oregánót, végül a 3-4 evőkanál tejfölt és alaposan összekeverjük. A gombafejeket egyesével megtöltjük a rizses töltelékünkkel és kiolajozott tepsibe tesszük. Előmelegített sütőben 180 fokon 15 percig sütjük, majd 2 evőkanál tejfölbe belekeverjük a a lereszelt sajtot és rátesszük a gombafejek tetejére végül még 5 percig pirítjuk.

Jó étvágyat!

2014. április 18., péntek

Medvehagymás - paradicsomos lepény

Az idén korán jött a tavasz, de szerencsére még mindig szezonja van. Többbször említettem már, hogy a medvehagyma szerelmese vagyok. Nagyszerűen fel lehet vele dobni egy sima lepényt, amit egy kis paradicsommal, ha mespékelünk könnyed mediterrán ízvilágot kapunk. Jó sütögetést!

Hozzávalók:
1 bögre liszt 
/gluténmentesen Shar liszt/
10 dkg medvehagyma
3 db közepes paradicsom
1/3  csésze tej
1/4 csésze tejföl
1/2 csésze reszelt trappista sajt
1 tk sütőpor
2 tojás
2 ek . olaj
1 ek..sűrített paradicsom
só, őrölt színes bors

Elkészítés:
 Kikeverjük a tejet a tejföllel, az olajjal, a tojással, a sűrített paradicsommal, majd fokozatosan hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és csomómentes tésztává keverjük. Végül a lereszelt trappista sajtot,  kaz apróra vágott medvehagymát a tésztához adjuk és elkeverjük benne. Ízesítjük sóval és őrölt színes borssal.

A tésztát a szilikon lepény formába öntjük és az elharmadolt paradicsom karikákat körbe helyezzük. Érdemes több paradicsomot használni és vastagabb paradicsom szeleteket tenni bele, mert akkor a sütés közben nem száll le az aljára, hanem szépen mutat majd  a tetején. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük.

2014. április 12., szombat

Medvehagyma krém, azaz a tavasz üvegbe zárt íze

Idén még jobban rákaptam a medvehagyma ízére, sajnos szezonális, de ettől függetlenül szárított formájában egész évben használom. Egyik nap a piacon sétálgattam és nagyobb mennyiségben jutottam jó áron a friss medvehagymához. Így született meg az ötlet, hogy itthon készítsek medvehagyma krémet, milyen jó lesz az ételekbe, hiszen nagy kincs az üvegbe zárt tavasz íze.

Hozzávalók:
3 közepes üveghez
60 dkg medvehagyma
6 dl extra szűz olívaolaj
ízlés szerint őrölt színes bors
4,5 tk. só

Elkészítés:
A három közepes méretű üveget alaposan elmossuk, jól átöblítjük és papírtörlőre tesszük, hogy lecsepegjenek. Az üvegkifőzés egyszerűbb formáját szoktam használni, amit az édesanyámtól lestem el. A kicsit vizes üvegeket maximális fokozaton mikrohullámú sütőben melegítem 5-6 percig, olyan forróak lesznek, hogy puszta kézzel meg sem bírjuk őket fogni. A medvehagymát alaposan megmossuk és közepes darabokra vágjuk, a szárát is nyugodtan fel lehet használni. Majd a medvehagymát aprítógépbe tesszük és összeaprítjuk. Egy nagy tálban az olívaolajjal összekeverjük és sóval, színes borssal ízesítjük, végül  a kihűlt üvegekbe töltjük. Kíváló ízesítő krémlevesekbe, mártásokba és húsokhoz.

2014. március 30., vasárnap

Túró rudi torta

Nem csak a piros pöttyös az igazi, hanem egy jól elkészített túró rudi torta is isteni! Nekem az egyik kedvenc tortám, amit sose lehet megunni. Az egyik legjobb barátnőmtől tanultam a receptjét, aminek nagy sikere van kicsiknél és nagyoknál egyaránt, hiszen ki ne szeretné a túró rudi ízét. 

Hozzávalók:

A brownie alaphoz:
13 dkg étcsoki
13 dkg vaj
8 dkg cukor
2 tojás
7 dkg rizsliszt

A túrós részhez:
1 kg túró
4 dl tejszín
10dkg cukor
1 citrom reszelt héja
½ citrom leve    
2 csomag zselatinfix

 A csokoládé mázhoz:
140 g étcsokoládé
100 g vaj
2 ek. tej
2 ek.

 Elkészítés:
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és előkészítünk egy 26 cm átmérőjű tortaformát, amit érdemes kivajazni és megszórni egy kis rizsliszttel.
 A csokit megolvasztjuk és félretesszük. A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojást, majd végül a rizslisztet és jól kikeverjük, végül szintén hozzáadjuk a csokit és ha simára kevertük, a tortaformába öntjük. 20-25 percig sütjük, majd megvárjuk, amíg teljesen kihűl.
A túróhoz hozzáadjuk a cukrot, a citromhéjat és összekeverjük, majd beleöntjük a tejszínben felolvasztott zselatinfixet  és elkeverjük. (Fontos, hogy a tejszínben ne forraljuk fel a zselatinfixet!)
A  kapcsos tortaformában lévő brownie alapra ráöntjük túrókrémet és elegyengetjük, majd elkészítjük a csokoládémázt.
Vízgőz felett felolvasztjuk az étcsokit, a margarint és simára keverjük a tejjel. Várunk, amíg annyira lehűl, hogy még folyékony, de már nem forró és rákenhetjük a torta tetejére. A mázt körben rácsorgatjuk a tortára, majd egy kenőlapát segítségével elsimítjuk a tetején. 

Hidegen tálalva fogyasztjuk és tetejét alkalomhoz illően dekorálhatjuk cukorgyöngyökkel vagy marcipán figurákkal. 

2014. március 17., hétfő

Medvehagymás-szalonnás tojáslepény

A medvehagyma szezonja van  és nem tudok betelni az ízével. Egy egyszerű tojásból készült reggelit vagy vacsit is fel lehet vele dobni. Ennek ellenére a vöröshagymát sem hagytam ki a tojáslepényből, mert szép kicsi hagymafejeket kaptam Franciaországból, ahol a tesómék síeltek.

A szuvenírként kapott csak mustármagból álló francia mustáromat és a mini hagymafejeket semmilyen csecsebecse ajándékért oda nem adtam volna. A madárlátta élelmiszer érték és mindig nagyon finom dolgok sülnek ki belőle.

Hozzávalók:
5 tojás
1 kis fej hagyma
5 dkg szalonna
5 dkg trappista sajt
apróra vágott medvehagyma
só, bors

 Elkészítés:

Kis olívaolajon megpirítjuk az apróra vágott szalonnát, majd hozzáadjuk a vöröshagymát és azt is megpirítjuk.

 A tojást felverjük és sózzuk, borsozzuk és medvehagymát teszünk bele, aztán serpenyőbe öntjük és fedővel lefedve lassú tűzön megsütjük. A közepére sajtot reszelünk.

 Fontos, hogy fedőt tegyünk rá, hiszen akkor jön fel lepénynek. Melegen tálaljuk és zöldségekkel fogyaszthatjuk.

2014. március 16., vasárnap

Citromos rizskoch nyakon öntve házi körtelekvárral

Egy könnyed rizskoch jól jön egy tartalmas leves mellé vagy desszertnek is tökéletes. A tetejéről a porcukrot mindig elhagyom, sőt mostanában a cukor helyett folyékony édesítőt teszek. Édes bűnbeesés érzetét így már csak a házi körtelekvár édessége adja és az, hogy nem utolsósorban finom.

Hozzávalók:
25 dkg rizs
1 liter tej
1 dl víz
1 ek. cukor
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
5 db tojás
bármilyen ízű lekvár

Cukor helyett lehet használni folyékony édesítőt, a vaníliás cukor helyett pedig vaníliarudat.

Elkészítés:
A rizst puhára főzzük a tejben, amihez hozzáadtuk a vizet és ízesítjük a cukrokkal, a reszelt citrom héjával. A tojássárgáját szétválasztjuk a fehérjétől, a kihűlt rizsbe először  a sárgáját, majd a habbá felvert fehérjét keverjük bele. A rizst kivajazott és liszttel meghintett tepsibe öntjük, majd 180 fokon addig sütjük, amíg a teteje pirult nem lesz.

2014. március 14., péntek

Szerecsendiós medvehagyma krémleves

Idén sem hagyhattam ki a medvehagyma krémlevest, hiszen annyira finom az enyhe fokhagyma és vöröshagyma ötvözetére emlékeztető jellegzetes íz. Ez alkalommal még egy kis szerecsendióval  is megbolondítottam a levest. Úgy döntöttem idén tavasszal sokkal több ételbe teszem bele, úgyhogy medvehagymás receptek következnek! 

Hozzávalók:
20 dkg medvehagyma levél
3 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
175 g tejföl
250 ml főzőtejszín
1 db burgonya
só, bors, delikát
1 ek. liszt
15 dkg trappista sajt
őrölt szerecsendió
olaj

Elkészítés:
Tegyük egy fazékba az olajat, amiben az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük majd kis idő múltán hozzáadjuk a fokhagymát, amit szintén megpirítunk. Ezt követően felöntjük fél liter vízzel. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, delikáttal és egy kis szerecsendióval. A felkockázott krumplit és a felvágott medvehagyma  levelet beletesszük és puhára főzzük. Forrás után a lángról levéve összeturmixoljuk hozzáadva az evőkanálnyi lisztet, a tejfölt és a főzőtejszínt. Majd felöntjük még egy liter vízzel és újra felforraljuk, főzzük még egy 15 percig. 

Tálalás:
Reszelt trappista sajttal vagy ízlés szerint pirított kenyér kockával.

2014. március 10., hétfő

Varázslat fakanállal második születésnap!

Kedves Olvasóim!
A mai napon ünneplem, mint Varázslat fakanállal a két éves születésnapomat. Hihetetlen, ahogyan elszaladt ez a két év. Soha nem gondoltam volna, hogy a sütés-főzés fog kikapcsolni, hogy egy ételről akár 25 fotót is tudok készíteni, mert a látványával nem tudok betelni. Sok minden történt az első kenyérsütéstől kezdve, az átállásra a gluténmentes életmódra vagy a bonbonkészítő tanfolyamokat is emlegethetném és még a receptek vagy a rendezvények sokaságát meg sem említettem. 
A legfontosabbak azonban, azok az emberi értékek és közösen átélt élmények, amit a blog kapcsán kaptam és kapok. Hiszen mindennek úgy van értelme,  ha örömmel készítjük másnak és nemcsak magunknak, ha pozitív élményeink vannak barátainkkal és a családunkkal.
Köszönet azoknak, akik támogatnak a gasztronómia iránt érzett szenvedélyemben és azoknak is, akik rendszeresen nyomon követik kalandjaimat a konyhában!

Kedvenc idézetemmel szeretnék köszönetet mondani:

"Élvezd a kis dolgokat, egy nap vissza fogsz tekinteni és rájössz, hogy azok voltak a nagy dolgok."
/Robert Brault/

2014. március 5., szerda

Bonbonkészítő workshop az Ursa Maior/ Minor szervezésében

 Bevallom, hogy a csokoládé szerelmese vagyok és egy ideje már elköteleztem magam az édes kis finomságok mellett.  A lelkesedésem felkeltette a barátaim érdeklődését is, így hát az egyik februári szombat reggelen a barátnőim elkísértek, hogy közösen egy újabb csokoládé kalandba vágjunk bele.

A vár alatt található műhely hangulata, már elsőre elnyerte a tetszésem.  Jól mutatott régi kávéfőzőgép gyűjtemény, a nagy csokoládé fondü és a polcon sorakozó csoki pasztillák arany szalaggal átkötött díszített üvegben.

 Vincze Mariann csokoládékészítő barátságosan fogadott bennünket és rögtön csokoládé kóstolóval kezdődött a program. Meg lehetett kóstolni 65% -os étcsokoládét, majd tejcsokoládé és fehér csokoládé pasztillákat.

Kiderült, hogy egy olyan temperálási technikát fogunk elsajátítani, amelynek segítségével bárki tud otthon a konyhájában bonbont készíteni.  A hosszú márványlapon szilikonformák sorakoztak, amelyek arra vártak, hogy segítségükkel töltött bonbonok készüljenek.

 A résztvevők között voltak kicsik és nagyok egyaránt. Mariann bőséges információval látott el bennünket arról, hogy hol kaphatók a formák, hol érdemes csokoládét vásárolni, hogy hol lehet a szükséges eszközöket olcsóbban beszerezni.

Szeretek csokoládét temperálni, hiszen a legfontosabb nélkülözhetetlen része a bonbonkészítésnek. Ezen a tanfolyamon  minden egyes résztvevő saját maga készítette el a bonbonjait. A csokoládét maximum  50 fokig  felmelegítjük, majd kiöntjük sima hideg felületre a megolvasztott csokoládé kb. 1/3 részét, majd szétterítjük és összehúzzuk fontos, hogy hűtés közben folyamatosan mozgassuk, amíg el nem éri a 28 C-fokot.

Az állagán látjuk, hogy szemmel láthatóan el kezd sűrűsödni, amint eléri a 28 C-fokot. Ha a temperálást elvégeztük, akkor keverjük össze a 2/3 rész temperálatlan csokoládéval és az egészet melegítsük vissza 30-33 C-fokra. Az így kapott temperált csokoládéval már dolgozhatunk, elkészíthetjük a csokihüvelyt.

 Amíg a bonbonformák hűltek, addig elkészítettük a ganache-t, azaz a csokoládékrémet. Jó volt az ízekkel játszadozni, rengeteg fűszer és szósz közül választhattunk.

Engem nagyon megfogott a sok ötlet, hogy a tölteléknek, akár lekvárt, mogyorókrémet vagy az ínyencek mézbe áztatott pünkösdi rózsa szirmát is használhatják. Kedvet kaptam a mentaszósz kipróbálásához és mangós tölteléket is készítettem, míg a csajok chiliset és szilvás szósszal ízesítetett alkottak.

 Kötetlen beszélgetés alakult ki, mire a megtöltött bonbonokat talpaltuk.

 Érdekes volt látni, hogy a 9 éves kislány ugyanúgy rajong a csokoládéért, mint a könyvelő vagy az irodai adminisztrátor. Számomra pozitív élmény volt, hogy  a kezdőknek szóló bonbonkészítő tanfolyamon is új ismeretekre tettem szert.

Azt láttam Mariannon, hogy szívvel lélekkel adja át a tudását. Ennek hála, most már kóstolással úgy szólván érzésre meg tudom állapítani temperálás közben a csokoládé hőmérsékletét, így már nem kell maghőmérőt használnom többet.

Milyenek lettek a bonbonok? Nemcsak szépek, hanem finomak is és az már csak hab volt a tortán, hogy a formát ajándékba megkaptuk hozzá. Ajánlom azoknak, akik minőségi időtöltésre vágynak, hogy vegyenek részt egy kreatív tanfolyamon Ursa Maior/ Minor szervezésében.