2012. március 30., péntek

Medvehagyma krémleves



Tavasszal a medvehagyma gyertyános, tölgyes vagy bükkös erdők aljnövényzetében nő tömegesen. Szedésekor legyünk nagyon óvatosak, mert a levele könnyen összetéveszthető a májusi gyöngyvirággal és az őszi kikericcsel, azonban az utóbbi két növény halálosan mérgező. Így aztán,  ha egy napsütéses szombat reggelen az erdőt járván erre természet adta kincsre bukkannunk, vigyünk haza egy nagy marékkal és készítsünk gyomorsimogató krémlevest belőle.

Medvehagyma Somogyban, photo by Joseph
Hozzávalók:
20 dkg medvehagyma levél
4 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
175 g tejföl
250 ml főző tejszín

1 db burgonya
só,fehér bors, delikát,liszt
olaj


Elkészítés:
Tegyük egy fazékba az olajat, amiben az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük majd kis idő múltán hozzáadjuk a fokhagymát, amit szintén megpirítunk. Ezt követően felöntjük 1/2 liter vízzel. Megfűszerezzük: só, fehérbors, delikát esetleg egy tyúk húsleves kocka. A felkockázott krumplit és a felvágott medvehagyma  levelet beletesszük és puhára főzzük. Forrás után a lángról levéve összeturmixoljuk hozzáadva két evőkanálnyi lisztet, a tejfölt és a főző tejszínt. Majd felöntjük még egy liter vízzel és újra felforraljuk, főzzük még egy 15 percig. 

Tálalás:
Reszelt füstölt és parmezán sajttal, pirított kenyér kockával vagy leves gyönggyel egyaránt ízletes.Tálaláskor meghinthetjük egy kis apróra vágott petrezselyemmel vagy egy kis schnidlinggel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése